Februárban folytatódik a Csak színház és más semmi

Februárban folytatódik a Csak színház és más semmi

Az MTVA és a Megafilm Service közös produkciója a Csak színház és más semmi című hat epizódból álló sorozat második szériája 2017. február végétől heti rendszerességgel, péntek esténként 20.30-tól lesz látható a Duna televízión.

Az első évadban a három szatirikus hangvételű szálon párhuzamosan bonyolódó, de alkalmanként összefonódó történet, a híres díva és rendező férje magánéleti válságába engedett bepillantást, epizódonként 52 percben.  A folytatásban – hat hónappal később – Alinda (Schell Judit) és Barna (Csányi Sándor) rendbe hozták a házasságukat, és a gyerekvállaláson gondolkodnak.  Dénes (Szervét Tibor) és Petra (Szávai Viktória) szétköltöztek, Dénes Kittyvel (Pálos Hanna) lakik, Petra pedig netes társkereső oldalakon igyekszik új párt találni. A színház komoly anyagi gondokkal küzd, ezért mindennél fontosabb, hogy az új bemutató sikeres legyen. Ennek érdekében Dénes szerződtet egy tehetséges fiatal rendezőt, Mátét (Klem Viktor), aki ragaszkodik hozzá, hogy Lili (Mikecz Estilla) legyen a főszereplő, amiért Barna és Alinda is neheztelnek. A színházban tehát újra kitör a háború, és felbukkan egy gazdag befektető is, ami hamarosan komoly bonyodalmakhoz vezet.

A sorozat második évadában olyan színészekkel bővült a sztárcsapat, mint Tenki Réka, Dobó Kata vagy Klem Viktor. A produkció vezető írója változatlanul Divinyi Réka, forgatókönyvírója Goda Krisztina, operatőre Babos Tamás volt. A sorozatot Miklauzic Bence és Orosz Dénes rendezte.

Főszerepben: Csányi Sándor, Schell Judit, Szervét Tibor, Szávai Viktória, Mikecz Estilla, Tenki Réka, Klem Viktor, Mészáros Béla, és Lovas Rozi. 

További szerepekben: Vecsei Miklós, Dobó Kata, Móga Piroska, Szombathy Gyula, Pálos Hanna, Udvarias Anna, Hábermann Lívia, Sipos Vera és még sokan mások… 

Alkotók:

Kálomista Gábor – producer

Helmeczy Dorottya – line producer

Divinyi Réka – vezető író

Goda Krisztina – kreatív producer, forgatókönyvíró

Miklauzic Bence – rendező

Orosz Dénes – rendező

Babos Tamás – operatőr

Madarász Gábor – zeneszerző

Klimó Péter – díszlet- és látványtervező

Gergely Dorka – arculat és főcím

A sorozat főcímdalát az EMeRTon-díjas énekesnő, NIKA (Veres Mónika) énekli, amely ezen a linken megtekinthető:

https://www.youtube.com/watch?v=HLUXTas6Dys

mediaklikk.hu/csakszinhazesmassemmi/

facebook.com/Csakszinhazesmassemmi

facebook.com/dunatv