Közleményeink

500 ezerért kelt el a magyarok Eb labdája

500 ezerért kelt el a magyarok Eb labdája

Félmillió forintot adott egy névtelenséget kérő Petőfi hallgató azért a focilabdáért, amely a nyári ladarúgó-Európa-bajnokság egyik legjobb mérkőzésén, a magyar-portugál összecsapáson szerepelt.

A labdáért a rádió Talpra magyar című reggeli műsorában lehetett licitálni. 8 óra 30 perckor még 320 ezer forinton állt a licit, de a műsor végére ez az összeg 500 ezerre emelkedett. Ennyit adott a neve elhallgatását kérő hallgató azért a labdáért, amelyet talán Gera Zoltán is kapura küldött a franciaországi tornán. A licit nyertese kapott egy darabot a hálóból is, amely háromszor rezgett meg a magyar találatok után a portugálok ellen vívott emlékezetes találkozón.

A Petőfi Rádió karácsonyi jótékonysági árverésén összegyűlt pénz az Igazgyöngy Alapítványhoz kerül. “A Berettyóújfalui kistérségben komplex esélyteremtő munkát végezünk, amellyel a következő generáció életét szeretnénk könnyebbé tenni, a pénzt erre a célra fogjuk hasznosítani” – mondta el az adásban L. Ritók Nóra, az alapítvány igazgatója, aki hozzátette, hogy a munkahelyteremtés, az önfenntartás kialakításának segítése és a kríziskezelés a legfontosabb feladatuk a kistérségben. Többek között váratlan kiadások fedezését segítik olyan családok esetében, amelyek anyagi gondokkal küzdenek.

“Ha egy rászoruló gyerek valamilyen díjat nyer, segítenek az utazásban, hogy átvehesse azt, és részesülhessen az örömben, ami ezzel jár. Segítenek tanszereket vásárolni, ha szükséges vagy betegség esetén gyógyszerhez jutni. A támogatást fedező krízis alapba
kerül az árverésen befolyt összeg” – mondta el az igazgató, aki megköszönte a rádió és partnerei segítségét.

“Örömmel tettük, és a jövőben is örömmel csatlakoztunk ilyen kezdeményezésekhez” – zárta a beszélgetést Harsányi Levente, a Talpra magyar műsorvezetője.