Ki lesz a magyar könnyűzene új origója? - Lezárult A Dal 2018 jelentkezési szakasza

Ki lesz a magyar könnyűzene új origója? – Lezárult A Dal 2018 jelentkezési szakasza

 

A Duna Televízió dalválasztó műsorának mezőnyébe november 20. éjfélig lehetett pályázni. A Dal 2018 kiírására idén több mint 350 pályamű érkezett. Most a szakmai előzsűrin a sor, hogy kiválassza a mezőny 30 legjobb dalát, amelyeknek a januárban kezdődő élő adások során szurkolhatnak a közmédia nézői. Idén is számos műfajból neveztek dalokat, már ismert és még a pályájuk elején álló előadók egyaránt.

 

A december elejei sajtótájékoztatón derül majd ki, hogy melyik harminc dal mérettetheti meg magát az ország meghatározó zenei versenyében. A Dal 2018 élő adásait január 20-tól, szombat esténként, hat héten keresztül kísérhetik figyelemmel a Dunán a csatorna nézői. Előtte, január 6-án és 13-án megnézhetik  A Dal elmúlt hat évadának legemlékezetesebb pillanatait.

 

A közmédia idén is keresi Magyarország dalát, azt a művet, amely megmozgatja az egész országot. Az elmúlt hat évad sikere bizonyítja, hogy szükség van egy olyan műsorra, amelyben Magyarország legjobb dala kerül kiválasztásra. A Dalból minden induló másképp profitál, gondoljunk csak Pápai Jocira, akinek zenei karrierje új lendületet vett a műsornak köszönhetően.

 

Az előadók és a zeneszerzők már számolnak ezzel a műsorral, sokan megvárták a szeptember elsejét új dalaik bemutatásával, hogy nevezhessenek a versenyre. A fentieknek megfelelően a versenyre csak olyan előadó és együttes nevezhetett, akinek korábban már jelent meg zenei albuma vagy országosan játszott rádió- illetve televízió-felvétele, és rendelkezik lemezkiadóval és/vagy hivatásos zenei menedzserrel kötött szerződéssel.

 

A hetedik alkalommal látható dalválasztó show-ban nemcsak Magyarország legjobb dalát keresi és választja majd ki a zsűri és a közönség, hanem értékes szakmai díjakat is lehet nyerni. „A Dal 2018 Legjobb Dalszövege” és a „A Dal 2018 Felfedezettje” elismerések mellett jövőre is lesz online Akusztik Dalverseny, valamint A Dal 2018 nyertese képviselheti Magyarországot Lisszabonban a 63. Eurovíziós Dalfesztiválon jövő májusában.