Új bajnokok a Honfoglalóban

Új bajnokok a Honfoglalóban

 

Lezárult az ötödik Honfoglaló Bajnokok Hete: négy új bajnok született a Duna Televízió kvízműsorában.

 

Véget ért az ötödik Bajnokok Hete a Honfoglalóban, a népszerű magyar fejlesztésű online területhódító kvízjáték televíziós változatában. A győztesek továbbjutottak a Szuperbajnokság selejtezőjébe, ahol már 5 millió forintért játszanak. A játék végső tétje 30 millió forint lesz a júniusi Szuperbajnokságon.

A hétfői adásban Vörös András nyert, aki aktuáriusként (kockázatok pénzügyi hatásait elemző szakember) és televíziós rendezőként végzett. Az új bajnok kedvelt sportja a futás, az úszás, a biciklizés, hobbija pedig a sakk. Tervei között szerepel a repülés, de ahhoz le kell küzdenie repülési fóbiáját. Saját bevallása szerint mindkét fordulóban nagyon izgult, mégis úgy látszott, hogy teljes nyugalommal gyűjtötte be a győzelemhez szükséges legmagasabb pontszámot.

Kedden Kiss Balázs lett a bajnok, aki szabadidejét az olvasásnak, a túrázásnak és a filmeknek szenteli. Az újdonsült bajnok az improvizációra esküszik, nem szeret előre tervezni, és így érkezett a Honfoglalóra is. A forduló közepén elkezdett aggódni a játék kimenetelét illetően, hiszen erős volt a mezőny és kiváló ellenfelei voltak, de az improvizáció meghozta gyümölcsét és folytathatja a versenyt a Szuperbajnokság selejtezőjében.

Szerdán Vállaji Gábort avatták győztesnek. A kommunikáció szakon végzett játékosnak startup cége van, korábban pedig másfél évet élt Dániában, ahol művészetet tanult. A szerdai bajnok az érettségire is a Honfoglaló segítségével készült fel. Gábor izgalmas végjáték után nyert, úgy érezte, hogy közben „öregedett” néhány évet és a Szuperbajnokság selejtezőjére már egy kicsit őszebb hajjal fog érkezni.

Csütörtökön Hódsági Kristóf gyűjtötte a legtöbb pontszámot. Kristóf kutató fizikusnak tanul, hobbija a kórusének és a futball. A legújabb bajnok szereti a stratégiai társasjátékokat és tervei között szerepel, hogy részt vesz egy nyári egyetemen a francia Alpokban. A játékosnak nem volt előre meghatározott stratégiája, azt mondta, úgy alakul az ő játéka is, ahogy a dolgok változnak, ha pedig a helyzet úgy kívánja, kíméletlenül ledönti az ellenfél vártornyait. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Honfoglaló történetében eddig ő döntötte le a legtöbb tornyot.

Ők négyen csatlakozhatnak a korábbi bajnokokhoz, akik júniusban a Szuperbajnokság selejtezőjében folytathatják a versenyt. A végső tét 30 millió forint lesz!

Honfoglaló – ahol a tudás valóban hatalom! Minden hétköznap 19.30-tól a Dunán.