Vásáry Tamás előtt tiszteleg az M5 kulturális televízió

Vásáry Tamás előtt tiszteleg az M5 kulturális televízió

 

Vásáry Tamás zongoraművész, karmester munkássága előtt tiszteleg az M5 oktatási, kulturális és ismeretterjesztő csatorna augusztus 11-én, szombaton, a művész 85. születésnapján.

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas zongoraművész, karmester augusztus 11-én, szombaton lesz 85 éves. Ebből az alkalomból Vásáry Tamás 85 címmel vetíti az M5 kulturális televízió a művész életútjáról és szakmai pályafutásáról szóló rendhagyó portréműsort, amelyet 18 órától követhetnek a csatorna nézői.

Vásáry Tamás csodagyerekként kezdte pályafutását. A művésznek 8 évesen saját hangversenyei voltak, 10 évesen Dohnányi Ernő tanítványa lett, 14 évesen pedig a Zeneakadémiai Liszt verseny első díját nyerte meg. A művészt Kodály Zoltán is tanította, számos alkalommal fellépett a londoni Royal Festival Hallban, illetve 12 éven át vezette a Magyar Rádió Zenei Együtteseit.

A rendhagyó portréműsor számos különlegességgel várja a nézőket. Vásáry Tamás életútját számára fontos, életében nagy jelentőséggel bíró helyszíneken mutatja be a film, Marton Éva operaénekesnő és más meglepetés vendégek által elmesélt közös történeteken keresztül.

A Gellért-hegy, a régi Zeneakadémia, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és a New York Kávéház mellett az adás elkalauzol az ünnepelt otthonába is, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen pedig feleleveníti Kodállyal való kapcsolatát. Vásáry Tamás 12 éven át vezette a Magyar Rádió Zenei Együtteseit, ennek emblematikus helyszínén, a Magyar Rádió 6-os stúdiójában Kovács Géza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezetője köszönti a neves művészt.

Vásáry Tamás 1

Vásáry Tamás portréja 85. születésnapja alkalmából szombaton 18 órától az M5 kulturális televízió műsorán!