Testvértörténetekkel nevezhetnek általános iskolások az M2 pályázatára

Neked van testvéred? címmel hirdet pályázatot az M2 Gyerekcsatorna 7 és 14 év közötti általános iskolás gyerekek számára. Az írásokat év végéig várják, a legjobbakat megfilmesítik.

Az M2 Gyerekcsatorna Hetedhét kaland című magazinműsora a családok évéhez kapcsolódva tavaly a család fontosságát feldolgozó kisfilmeket forgatott és vetített egész évben. A műsor sikere adta az ötletet ahhoz, hogy idén a testvéri kapcsolatok témáját dolgozzák fel – mondta el az MTI-nek Szentendrei Adrienn, a pályázat ötletgazdája.

Amellett, hogy családban élünk, az is nagyon fontos, hogy az embernek legyen testvére, hiszen ez a kapcsolat alapvetően arról szól, hogy a testvérek mindig szám

Neked_Van_testvered_kismeret

 

Mint mondta, arra szeretnék ösztönözni a gyerekeket a fogalmazások írásával, hogy ismerjék fel ennek a kapcsolatnak a fontosságát, fogalmazzák meg saját szavaikkal a legkedvesebb történeteiket. Olyan mulatságos vagy éppen megható történeteket várnak a testvéri szeretetről, amelyeknek főszereplői maguk a szerzők és testvéreik, de természetesen fiktív történettel is lehet indulni a versenyen.íthatnak egymásra, játszhatnak együtt és tanulhatnak egymástól” – emelte ki.

A legalább egy A4-es oldalt megtöltő fogalmazásoknak nincs megkötve a műfaja, lehetnek elbeszélések vagy leírások is, de párbeszédeket is tartalmazhatnak. Maximális terjedelmi megkötés nincs – fűzte hozzá.

A legjobb írásokat az MTVA stábja megfilmesíti a Hetedhét kaland című műsor állandó szereplőivel. – tette hozzá.

Szentendrei Adrienn kiemelte, hogy a pályázatra egész évben várják az írásokat hetedhetkaland@mtva.hu címre, hiszen előreláthatólag 40 fogalmazást szeretnének megfilmesíteni.

Az elkészült anyagokat az M2 Gyerekcsatorna Hetedhét kaland című műsorban folyamatosan vetítik majd az év során. További információ a pályázatról a Hetedhét kaland honlapján, a www.mediaklikk.hu/hetedhet-kaland/ oldalon található.

(forrás: MTI)