Csokonai Vitéz Mihály, trigonometria és a trianoni békeszerződés az M5 csütörtöki oktatási sávjában

Az M5 kulturális csatorna oktatási tartalmaival igyekszik segíteni az otthon tanuló diákokat. A felsős és az érettségi előtt álló tanulók mellett, már az 1-4. osztályosoknak is közvetít oktatási műsort hétköznaponként az M5, Alsós – Sulikalandok címmel. Az egyetemisták sem maradnak program nélkül, nekik ajánljuk a Mindenki Akadémiája című műsorunkat.

Április 2-án (csütörtökön) reggel 8-kor kezdődik az Alsós – Sulikalandok, ami ezúttal a 3-4. osztálysoknak szól.  A harmadikosok a szorzást, a negyedikesek pedig az osztást gyakorolhatják velünk.

Felsős című műsorunkat ezúttal elsősorban a 7-8. évfolyamon tanulók figyelmébe ajánljuk. A 8.30-kor kezdődő nyolcadikosoknak szóló adás több tantárgyat is felölel: biológiából az emberi test szöveteiről lesz szó, a földrajzos percekben földünk övezetességével, a történelmi részben pedig a II. világháború utáni Európa kialakulásával és berendezkedésével foglalkozunk. A hetedikes magyar nyelv- és irodalom keretében a megbeszélésről, mint kommunikációs formáról Papp Zoltán magyartanár szolgál majd érdekes információkkal, majd történelemből Leninről és kommunista diktatúráról tudhatnak meg többet a 7. osztályosok. Ezt követően nyolcadikos matematika következik, ahol a racionális számokkal és a négyzetgyökkel foglalkozunk. A művészet jegyében Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című műve kapcsán Kircsi László zenetörténész mesél az orosz zeneszerzőről a hetedikeseknek, sőt, el is játssza egy-egy zeneművét. Majd szintén több tantárggyal foglalkozunk egy adáson belül: biológiából az alvás fontosságáról és mechanizmusáról tudhatnak meg többet a nyolcadikosok, földrajzból a világunk működését meghatározó infrastruktúráról beszélgetünk, a történelmi részben pedig a Kádár-rendszer megszilárdulásáról lesz szó.

11.30-tól a megszokott módon a nyelvtanuláshoz nyújtunk segítséget, jön a Szólalj meg angolul dupla részekkel, majd a Szólalj meg spanyolul.

Érettségi műsorunkat 12.30-kor irodalommal kezdjük, ahol Csokonai Vitéz Mihály munkásságáról lesz szó, majd matematika órán a trigonometriáról tanulunk. Kémiából Finczinczki tanár úr a különböző kémiai reakciókat érdekes kísérleteken keresztül mutatja be. Fizikából az ütközéseket vizsgáljuk, történelemből pedig a trianoni békeszerződés gazdasági következményei és a bethleni konszolidáció lesz a téma.

A Mindenki Akadémiája éjféltől látható, csütörtökön a magyar számítástechnika történelmével foglalkozunk. Hogy senki ne maradjon le róla, pénteken reggel 7.30-tól megismételjük előző napi adásunkat.