Közleményeink

Ayrton Sennára emlékezik az M4 Sport május 1-én

Az igazi bajnokok nálunk vannak. Május 1-én pénteken 19.30-kor az Egy cserép virág helyett… című színes magyar dokumentumfilmet vetíti a közszolgálati sportcsatorna az 1994-ben tragikusan elhunyt Ayrton Senna F1-es autóversenyző emlékére.

Dobor Dezső egyórás filmje a brazil pilóta versenypályán töltött éveit mutatja be a profi pályafutást megelőző időszaktól egészen az 1994-es a San Marinói Nagydíjig. A 34 évesen elhunyt autóversenyző életéről és végzetes balesetének körülményeiről szóló dokumentumfilmet a Magyar Televízió 1995. május 1-én mutatta be először, a közszolgálati sportcsatorna 25 év elteltével újra műsorra tűzi a produkciót.

„Ayrton Senna korszakos zseni, aki ma is megállná a helyét. 1984-ben mutatkozott be a Forma–1-ben, és aztán nagyon hamar topcsapatokhoz került, megvillantotta a képességeit. Arra volt példa, hogy valaki egy kevésbé jó autóval is képes világbajnokságot nyerni. Nem szerette az elektronikát, sokkal inkább nyersen szeretett versenyezni. Olyan megosztó személyiség volt, aki lángoló habitusával hódította meg a szurkolók szívét: teljes magabiztossággal hitt a saját igazában, még akkor is, hogyha ez egyértelműen nem volt igazság” – kezdte a legendás versenyzőről Wéber Gábor, az M4 Sport F1-es vezető kommentátora, aki autós rendezvény miatt nem látta élőben azt a bizonyos imolai futamot.

„Amikor meghallottam a rádiós híreket, azt gondoltam, hogy valamit félreolvastak. Az előző napon Roland Ratzenberger… nem hittem, hogy egy hétvégén kétszer egymás után ilyesmi előfordulhat. Akár autóhiba volt, akár más jelenség okozta Senna balesetét, kivédhetetlen volt. Tipikusan olyan szituáció, amelynél inkább a pálya volt már kevéssé alkalmas a versenyzésre. Mai szemmel nézve egy akkori imolai biztonságú pályán ma nem is rendezhetnének versenyt. Betonfallal, egy ilyen gyors kanyar külső ívén – ha ott modern biztonsági megoldások lettek volna, akkor valószínűleg egy ilyen baleset esetén is kisebb sérüléssel, vagy sérülés nélkül ússza meg. Nem így történt” – fejtette ki az M1-nek a közszolgálati sportcsatorna vezető kommentátora. 

Ayrton Senna a királykategória máig legnépszerűbb karaktere, sok versenyző példaképe, akit tragikus halála után 26 évvel sem feled a sportág. A dokumentumfilm neki állít emléket.

Ayrton Senna – Egy cserép virág helyett… május 1-én 19.30-kor az M4 Sporton.