Az Akusztik Legendák színpadán az Edda: „Egészen bensőséges a viszonyunk az akusztikus zenével”

Az M2 Petőfi TV hétfő esti műsorkínálatának meghatározó eleme az Akusztik: ismertebb és még kevésbé ismert zenekarok, a hazai könnyűzenei élet krémje ad hétről hétre feledhetetlen unplugged koncerteket. Van, aki első ízben játszik akusztikusan, ám olyan is akad, aki számára egyáltalán nem új terep ez a hangzásvilág. Ilyen a hétfőn este az A38 Hajó színpadára lépő zenekar is, a legendás Edda Művek. Ugyan a rockegyüttesről elsőre senkinek sem a lágyabb, akusztikus hangzás jut eszébe, holott ők voltak az országban az egyik első rockzenekar, akik akusztikus koncertet adtak.

„Egészen bensőséges a viszonyunk az akusztikus zenével, imádjuk. Úgy gondoljuk, hogy az a rockdal, ami egyszál gitárral, vagy zongorával nem szól jól, az hangosan sem fog jól szólni. Mi voltunk azok az országból először, akik ebből a műfajból elvállaltuk, hogy unplugged koncertet adunk tizennyolc, húsz évvel ezelőtt Zorán rendezésében. Számomra még érdekesebb egy ilyen koncert, mert itt tényleg kiderül, hogy ki mit tud százon. Itt mind az öten meg tudjuk mutatni, hogy mit tudunk, a hangerő nem fedi el. Boldogan és büszkén mondhatom, hogy ott van mögöttem, Magyarország – számomra – legjobb négy rockzenésze  – kezdte Pataky Attila, az Edda frontembere, aki azt is hozzátette, hogy azért is szeretik nagyon az akusztikus koncerteket, mert visszaidéződnek a miskolci, kezdeti évek, amikor még a fáskamrában próbáltak.

Nem véletlen tehát, hogy az Akusztik Legendák felvételén is nagyon jól érezte magát az együttes, csupán egy nehézséggel kellett megküzdeniük, méghozzá, hogy ezúttal hallgatóság nélkül csendültek fel a jól ismert számok:

„Nagyon furcsa volt közönség nélkül játszani. Nehéz volt nekem, mint énekesnek és mint elől dolgozónak, de profik vagyunk, úgyhogy megoldottuk!” – mondta Pataky Attila, aki azt is elárulta, hogy milyen dalok hangoznak majd el a hétfő esti műsorban az M2 Petőfi TV-n: – „Van akusztik műsorunk, most viszont kimondottan igyekeztünk úgy válogatni, hogy a legismertebb dalok szólaljanak meg. Azt is mondhatnám, hogy a mostani koncert slágerfesztivál lesz Edda módra.

Aki szeretne a színfalak mögé nézni, hogyan készült az Edda a felvételre és milyen is volt a forgatás, kapcsoljon az M2 Petőfi TV-re szombat este, ahol az Én vagyok itt! című magazinműsorban bepillanthat az Akusztik Legendák kulisszái mögé.

Az Edda Akusztik Legendák 2020. július 12-én 22:00 órai kezdettel hallható a Petőfi Rádióban, majd egy nappal később július 13-án hétfőn, 22:15-kor a teljes koncert látható lesz az M2 Petőfi TV-n.