Díjat kaptak a Napközben szerkesztői

Díjat kaptak a Napközben szerkesztői

 

Média a Nemzedékekért-díjjal jutalmazták a Napközben stábját.

Média a Nemzedékekért-díjat vehetett át Horváth Ágnes szerkesztő és Horváth Szilárd műsorvezető, a Kossuth Rádió munkatársai csütörtökön a Várkert Bazárban Novák Katalintól, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyekért is felelős államtitkárától. A Napközben csapata a novemberben sugárzott „Aktív időskor” című összeállításukért kapta a Média a Családért Alapítvány díját. Az adásban elhangzottak B. Tóth Erika és Gergácz Anikó riportjai is.

 

„Őszintén mondom, nem számítottunk a díjra. Amikor az ember ott ül a szerkesztőségben, vagy akár a mikrofon előtt, nem tudja, kik hallgatják és mit indít el az emberekben. Csak remélni tudja, hogy valami icipicit segít a világot jó irányba fordítani.  Egy-egy ilyen díj méltóságot ad a munkánknak, mert azt jelzi, hogy a hangszórókon keresztül eljut az emberekhez az a pozitív gondolat, amit a magunk eszközeivel szeretnénk kifejezésre juttatni, és hogy figyelnek ránk. Köszönjük” – mondta Horváth Ágnes az elismerésről.

A családbarát Médiáért-díjat 10 éve fenntartó Média a Családért Alapítvány 2016 októberében hirdette meg először a Média a Nemzedékekért-díjat. Hasonlóan a Média a Családért-díjhoz, ez az elismerés is a média közvélemény-formáló szerepére szeretné felhívni a figyelmet és annak témájává tenni a társadalom számára fontos ügyeket. A kezdeményezéssel azt szeretnék hangsúlyozni, hogy a generációk közötti együttműködés nemcsak a családon belül fontos, noha az arra való képességet döntően a családban sajátítjuk el. A Média a Nemzedékekért-díj 2017-es témája az Idősebb generáció pótolhatatlan szerepe  a kisközösségekben, a munka világában, a családban.