Beugró csapatkapitány a Magyarország, szeretlek! műsorban

Beugró csapatkapitány a Magyarország, szeretlek! műsorban

 

Rendkívüli helyzetet kellett megoldania a stábnak a Duna Televízió vetélkedőjének egyik felvétele előtt, mivel Harsányi Levente, a műsor egyik csapatkapitánya váratlanul kórházba került, így nem tudott részt venni a Magyarország, szeretlek! forgatásán. Kolozsi Kilián, a Család-barát egyik műsorvezetője helyettesítette Leventét a két adás felvételén.

„Hirtelen érkezett a felkérés, de az egész stáb rendkívül segítőkész volt, nagyon megkönnyítették a dolgomat. Rátonyi Krisztával is hamar megtaláltuk az összhangot, partner volt mindenben, pedig még nem dolgoztunk együtt korábban. Látszik, hogy kiváló csapatot alkotnak Szente Vajk műsorvezetővel. Már nagyon várom, hogy lássam az epizódokat a televízióban” – mondta Kilián, akit február 18-án és március 4-én 19.40-től láthatnak a nézők a Duna Televízióban.

„Köszönöm Kiliánnak, hogy helyettesített. Szerencsére most már jól vagyok, meggyógyultam és bár egy epekővel könnyebben, de újra munkába álltam” – mondta Harsányi Levente, aki a Magyarország, szeretlek! március 11-i adásában tér vissza újra a képernyőre.