Ma este szoríthatunk az AWS-nek

Ma este szoríthatunk az AWS-nek

Két és fél hónappal A Dal 2018 döntőjében aratott győzelmük után végre az Eurovíziós Dalfesztivál színpadán is megmutathatja az együttes, hogy milyen egy valódi AWS koncert hangulata. Az idei Eurovíziós mezőny egyetlen metál dala kihasználja majd a lisszaboni Altice Arena-ban felépített hatalmas színpad által kínált pirotechnikai lehetőségeket, de persze nem csak emiatt lesz kirobbanó az AWS ma esti előadása.

„A koncertjeinkbe minden energiánkat beleadjuk, és ebben a három percben sem lesz ez másként. A szerda esti jury show-n, amit a szakmai zsűri értékelt, már volt közönség, de nagyon várjuk, hogy ma este tele legyen nézőkkel az aréna. A tegnapi fellépés egyébként remekül sikerült, szerintem ez volt eddig a legjobb előadásunk ezen a színpadon, reméljük meggyőztük vele a zsűrit is” – mondta Siklósi Örs, az AWS énekese.

Az együttest támogatásáról biztosította a világ egyik legnagyobb nyári metálzenei fesztiválja, a Wacken Open Air, akik a #woa4aws hashtaggel buzdítja szavazásra a világ metál rajongóit.

„Köszönjük a metálosoknak, hogy támogatnak minket az Eurovízión is! Nekik köszönhetjük, hogy itt lehetünk Lisszabonban és bemutathatjuk több millió embernek a zenénket és a szubkultúránkat. Bízunk benne, hogy sikerül az Eurovízión is megmutatni a szcéna erejét!” – mondta Brucker Bence gitáros.

Az AWS csütörtök délután az Eurovíziós Dalfesztivál Family Show-ján lép először színpadra, majd este a nagyközönség előtt adja elő a Viszlát nyár című dalt. Itt már a közönség szavaz a dalokra, az általuk adott voksokat összesítik a nemzeti zsűri pontszámaival és ennek alapján dől el, hogy bejut-e a magyar induló a szombati döntőbe.

A május 10-i elődöntőt, valamint a május 12-i döntőt is élőben közvetíti a Duna Televízió 21 órától. Az adások előtt 20 óra 30 perctől Hangolódjunk az Eurovízióra! címmel felvezető műsort láthatnak a nézők az A38 Hajóról, amelyben többek között lesz egy összeállítás az AWS lisszaboni élményeiről, valamint a műsorban megszólal Frenreisz Károly, A Dal 2018 zsűritagja, Pápai Joci, A Dal 2017 győztese, továbbá A Dal 2018 döntősei közül BIGA és a yesyes is.

Az AWS Wacken Open Air fesztivál számára készített videóját az alábbi linken lehet megtekinteni:

https://www.facebook.com/WackenOpenAir.official/videos/2003333269690258/