Szaxofonos tehetség képviseli az országot a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

Szaxofonos tehetség képviseli az országot a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

 

Bencze Máté bemutatkozott a nemzetközi közönségnek is, bár egyelőre csak virtuálisan: a Fiatal Zenészek Eurovíziós versenyének honlapján megjelent cikkből kiderül, hogy a 18 éves debreceni születésű fiatalember a zene mellett extrémsport rajongó és tehetséges BMX-es.

Hangszeres tudása mellett termete is figyelemre méltó: 203 centiméterével nem tud könnyen eltűnni a tömegben. Magasságánál csak tehetsége nő gyorsabban: az elmúlt években számos versenyen végzett kiemelkedő helyen, és a Duna Televízió Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató műsorának 2017-es és 2018-as évadába is bekerült. Az edinburgh-i versenyen való indulás jogát is itt nyerte el, az MTVA különdíjaként. Máté augusztus közepén utazik a helyszínre, ahol próbák várják majd, és ahol megismeri a többi ország indulóit. A Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyének augusztus 18-i és 19-i elődöntőit a mediaklikk.hu oldal élőben közvetíti, magyar idő szerint 19 órától. Bencze Máté augusztus 18-án áll színpadra.

Bencze_Máté_foto_Kaszner_NikolettFotó: Kaszner Nikolett

A Bencze Mátét bemutató angol nyelvű cikk az alábbi linken érhető el:

https://youngmusicians.tv/story/destination-edinburgh-meet-mate-bencze-from-hungary