Arany páva – Január 6-tól minden vasárnap délidőben az M3 műsorán
Televízió történeti kuriózum, egy igazi „folkunicum” az M3 műsorán.
Sebő Ferenc jóvoltából a Fölszállott a páva számos évada alatt megtanulhattuk, hogy az adatközlő a népzenében az a naiv művész, akinek jóvoltából a népzenekutatók gyűjtik a népdalkincset, míg a hagyományőrzők, általában olyan zenészek, akik ezeket a műveket újra színpadra állítják. Az 1973-ban megrendezett Aranypáva című televíziós vetélkedőben adatközlők és hagyományőrzők egyaránt felsorakoztak, hogy bemutassák a Kárpát-medence színes népzenei kincseit, majd a nézők és a zsűri szavazatai alapján eldőljön, ki képviseli hazánkat a nemzetközi népzenei verseny döntőjében. Örömünkre szolgál, hogy az elődöntőket hiánytalanul megőrizte archívumunk, így az összes magyar versenyzőt újra láthatják több mint 45 év múltán a képernyőn. A műsorvezetők, Kudlik Júlia és Antal Imre a kor legnépszerűbb televíziósai, akik bebizonyítják, hogy a népzene is testhezálló számukra, sőt! Az elődöntők során Kudlik Júlia dalra is fakad.
Az első elődöntő versenyzői: Deme Dezső, Dédestapolcsányi Citerazenekar, Tápiószecsői Menyecskekoszorú, Mazsaroff Mária, Hollókői Asszonykórus, Legéndi Asszonykórus, Turai Trió (Sára Ferenc, Szaszkó József, Tóth L. Mihályné) Taktaszadai férfikar, Sütő Gyula, Csolnoki Német Trió.
Arany páva – első elődöntő – M3 2019. január 6. vasárnap 12:15, ismétlés : január 10. csütörtök 23:35.
M3 – Az érték érték marad!