Nyelvújítás, mértani sorozatok és Afrika demográfiai jellemzői az M5 keddi oktatási sávjában

Az M5 kulturális csatorna oktatási tartalmaival igyekszik segíteni az otthon tanuló diákokat. Minden hétköznap reggel 8-tól este 20.30-ig terjedő műsorsávban a biológia, matematika, történelem, irodalom és fizika mellett a nyelvtanulásé a főszerep. Felsős és Érettségi című műsoraink az általános iskolai és gimnáziumi évfolyamoknak szólnak, Szólalj meg! című sorozatunkban pedig a nyelvtanulással foglalkozunk. Ezek után a Mindenki Akadémiája című műsorainkban kitekintünk az egyetemi tananyag felé is.

Március 24-én (kedden) Felsős című műsorunkat elsősorban az 5-7. évfolyamos tanulók figyelmébe ajánljuk. Reggel 8 órakor 7. osztályos földrajzzal kezdünk, Afrika demográfiai jellemzőiről fog beszélni Varga Tamás geográfus. Ezután magyar nyelvtan következik: a 6. osztályos diákoknak szóló epizódban a beszédtempóról és a beszédszünetről lesz szó. Történelemből a 7. osztályosok megtudhatják, hogy milyen szerepet töltött be Magyarország az első világháborúban. A próbálgatások és következtetések lesz a témája az 5. osztályos matematikának – egyenleteket számos különböző módszerrel lehet megoldani, így például próbálgatásokkal, amelyekből következtetéseket lehet levonni, s így juthatunk el a megoldáshoz. A művészet jegyében a Vocapella kórus tagjainak és vezetőjüknek, Novák-Szabó Lívia karnagynak köszönhetően a 6. osztályosok megtudhatják milyen szerepet játszott a reneszánsz és barokk énekművészetben a közös éneklés és a kórusok működése. Ezt követően 8. osztályos diákoknak szóló magyar nyelvtan következik, ahol a kapcsolatos, az ellentétes és a választó mellérendelő összetett mondatokról lesz szó.

11 órától délig a nyelvtanulásé lesz a főszerep, Szólalj meg! című sorozatunkban ezúttal az angol és a francia nyelvvel fogunk foglalkozni.

 12 órakor kezdődik Érettségi című műsorunk, magyar nyelv-és irodalomból a nyelvújítással foglalkozunk, majd matematikából a mértani sorozatokkal folytatjuk. Kémiából a halmazállapotok közül megismerkedünk a szilárd halmazállapottal, melyet a folyékony és gáz halmazállapottal is összevetünk. Földrajzból a vulkánosságról tudhatunk meg többet, történelemből pedig a reformáció terjedéséről és irányzatairól lesz szó.

Este 20 órakor kezdődő Mindenki Akadémiája témája a Személyre szabott világ lesz, megtudhatjuk mit mesél rólunk az okostelefonunk.