Soha nem hallott feldolgozás a Váczi Eszter Quartet előadásában az Akusztik színpadán

A 2002-ben alakult zenekar, a Váczi Eszter Quartet érkezik az M2 Petőfi TV következő, még a korlátozások előtt rögzített friss Akusztik adásába. A zenekar tagjai ezúttal egy igazi különlegességgel készültek az A38 hajó színpadára meghívott vendégükkel, Fekete Kovács Kornél, Liszt-díjas dzsessz zenésszel közösen.

„Fekete Kovács Kornéllal már idestova 20 éve ismerjük egymást és az egyik legnagyobb muzsikusnak tartom. Mikor megkaptuk a felkérést, egyértelmű volt, hogy hangszeres szólistát szeretnénk vendégül, a trombita és a szárnykürt pedig nagyon jól beleillik a zenei világunkba – kezdte Váczi Eszter, aki azt is elárulta, hogy két legerősebb dalukat, a Belső tenger és az Isten veled című szerzeményeket játszák közösen az elismert dzsessz zenésszel, nem is akárhogyan. –  Kornél javaslatára a két dalt összekötöttük egy szabad improvizációval, amire írtam egy prózai szöveget is. Soha nem adtuk még ezt elő így. Egészen a hatása alá kerültünk.”

Emellett az egyedi hangzásvilágú Váczi Eszter Quartet legjobb számai is elhangoznak majd:

„A mi zenénk inkább mesél, és fontos velejárója, hogy az ember “benne legyen”. Kívánom a nézőinknek, hogy sikerüljön belekerülniük a zenénkbe a televízió képernyője előtt is. Mi nagyon jól éreztük magunkat a felvételen, valódi koncertélményünk volt” – mondta a zenekar énekese, aki azt is elárulta, hogy lesz egy kakukktojás is a számok között, méghozzá egy kortárs magyar zeneszámnak, Péterfy Bori Hajolj bele a hajamba című slágerének feldolgozása, amely kifejezetten az Akusztikra készült.

A Váczi Eszter Quartet Akusztik 2020. április 26-án 22:00 órai kezdettel hallható a Petőfi Rádióban, majd egy nappal később április 27-én hétfőn, 22:15-kor a teljes koncert látható lesz az M2 Petőfi TV-n.