Díjra jelölték az M2 Petőfi TV KiberMa című műsorát

Az Év Esportja Díj Médiatartalom és felület kategóriájában a jelöltek között szerepel a közmédia főként fiatalokat megszólító csatornájának egyik emblematikus magazinja is, a KiberMa. Az M2 Petőfi TV elsősorban könnyűzenei tartalmáról ismert, azonban emellett remek tech/gaming/esport heti magazinműsorral is rendelkezik, amit mi sem bizonyít jobban, mint ez a mostani jelölés. A KiberMa ráadásul az egyetlen országos lefedettségű gamer műsor. Az adások 4-5 perces blokkjaiban találhatóak szórakoztató játék tesztek, e-sport rendezvények, ugyanúgy, mint fontos és hasznos technológiai fejlesztések, például az orvostudomány területén, valamint hasznos appokat is bemutatnak.

Az M2 Petőfi TV vezetősége 2018-ban keresett meg minket azzal az ötlettel, hogy készítsünk egy gamer műsort. A cél az volt a kezdetektől, hogy olyan emberek számára is elvigyük az esport és a gaming világát, megismertessük velük a legújabb játékokat és technológiákat, akiktől távolabb álltak ezek a dolgok, sőt eseteként  előítélettel rendelkeztek róluk. Nagyon örültünk ennek a felkérésnek, mert találkozott a mi elképzeléseinkkel is – árulta el a magazin szerkesztője és egyben rendezője, Cs. Nagy Endre. – A jelölés azért különösen jó érzés, mert ezek szerint az esport szakma hazai képviselői is felfigyeltek a munkánkra”.

Az, hogy elnyeri-e az M2 Petőfi TV magazinműsora a rangos kitüntetést, május 26-án derül ki.

Az érdeklődők csütörtök esténként 22.05-ös kezdéssel láthatják a KiberMa következő részeit az M2 Petőfi TV-n, illetve a korábbi adások visszanézhetők a csatorna Youtube oldalán.