A Talk2night és Orsovai Reni duettje az M2 Petőfi TV Akusztikban

A Talk2night és Orsovai Reni duettje az Akusztikban

A hétfő esténként az M2 Petőfi TV-n jelentkező Akusztik című műsor egyik legizgalmasabb kihívása, hogy minden zenekarnak, akik játszanak a műsorban, készülnie kell egy feldolgozással is. Nem volt ez másként a másfél éve alakult Talk2night zenekarnál sem:

„Mi nagyon szerettük ezt a kihívást és rengeteget gondolkodtunk a dalon. Végül az AK26 – Blöff című dalára esett a választásunk, amit modern-akusztik hangszerelésben készítettünk el – kezdték a zenekar tagjai, akik a különleges feldolgozást A Dal 2020 győztes dalának az énekesnőjével, Orsovai Renivel kiegészülve adták elő: „Reni hangja, személyisége és szellemisége abszolút beleillik a zenekarunk mentalitásába”.

Természetesen az augusztus 31-én látható akusztikus koncerten a hangszeres modern popzenét játszó Talk2night zenekar első nagylemezének dalai is felcsendülnek majd.

„Júniusban jelent meg az első nagylemezünk ‘Ez Együtt Valami’ címmel. Az Akusztik koncertünk koncepciója az volt, hogy a lemez összes dalát eljátsszuk. Alapvetően ebben a formában egyik dalt sem hallhatta még senki, mivel kizárólag az Akusztikra hangszereltük át a lemezanyagot” – árulták el a Talk2night tagjai, akik azt is hozzátették, hogy az Akusztik az egyik legkedvesebb műsoruk, így hatalmas megtiszteltetés volt az A38 Hajó színpadán játszani: „Ez a koncert intimebb, személyesebb volt, mint egy ‘hangos’ buli. Más energiák voltak és talán jobban kijöttek a dalok mondanivalói is.”

 A Talk2night Akusztik 2020. augusztus 30-án 22:00 órai kezdettel hallható a Petőfi Rádióban, majd egy nappal később augusztus 31-én hétfőn, 22:15-kor a teljes koncert látható lesz az M2 Petőfi TV-n.