A Fatal Error gitárosa, Joós Bence hosszú évek óta először áll egy színpadon édesapjával az M2 Petőfi Tv-n

A Dal 2019 és 2020 döntősei a kemény rock hangzással lopták be magukat a nézők szívébe, ám ezúttal hétfőn este az Akusztikban egy teljesen más oldalukat mutatják meg a fiúk, ami, mint kiderült, egyáltalán nem áll távol tőlük.

Régen a srácokkal akusztikus gitáron írtuk a dalokat, szóval nekünk ez a világ sosem volt idegen. Emellett mindig is kedves volt ez a hangzás a csapatnak, mert a “keményebb” dalok átírva akusztikus hangszerelésbe, mondhatni teljesen új értelmet kapnak, talán még a dalszövegekre is nagyobb figyelem hárul” – mesélte Zsola, vagyis Rimóczi Zsolt, a zenekar énekese.

A koncert érdekessége még, azon túl, hogy a zúzósabb számok most akusztikusan szólalnak meg, hogy különleges hangszereket is használt a zenekar a feldolgozásoknál. Így például a banda egyik gitárosának, Joós Bencének az édesapja, akivel hosszú évek után először álltak együtt ismét színpadra, is közreműködött a felvételen, mégpedig egy tekerőlanttal. Arról, hogy miként születtek meg az M2 Petőfi Tv-n hallható feldolgozások, Zsola mesélt:

-„Voltak olyan dalok, amik már az elkészülésüknél kiderültek, hogy megállhatják a helyüket akár egy szál akusztikus gitárral is. Talán a nagyobb kihívás az az, amikor egy olyan dalt kell megcsinálni, ami elképzelhetetlen torz gitár nélkül. Itt kellettek a kreatív ötletek, amivel kimozdíthatjuk a dalt a komfortzónájából. Eddig nem használt hangszereket választottunk, vendégzenészek társaságában, például Bence apukája, aki tekerőlanton kísért minket az egyik dalban, Farkas Izsák, aki hegedült, vagy a vokálos lányaink, név szerint Mirtse Kori, Kaj Betti és Paku Patrícia.”

A Fatal Error Akusztik 2020. szeptember 27-én 22:00 órai kezdettel hallható a Petőfi Rádióban, majd egy nappal később szeptember 28-án hétfőn, 22:10-kor a teljes koncert látható lesz az M2 Petőfi TV-n.