A Fatal Error Keresztes Ildikóval tér vissza A Dal 2021 színpadára

Feledhetetlen extra produkcióra számíthatnak A Dal 2021 második válogatójának nézői szombat este: Keresztes Ildikó és a Fatal Error zenekar visszatér a műsorba. A dalválasztó színpada egyikük számára sem ismeretlen, korábban többször is indultak a versenyben, viszont ebben a formációban először láthatja őket a közönség.

A felkérés körülményeiről Rimóczi Zsolt, a rock-metál banda énekese számolt be.

„Felhívott Misi, hogy vissza kéne menni. Mondom, megint beneveztél úgy, hogy nem szóltál senkinek? Aztán elmondta, kivel fogunk fellépni. Ilyenkor az ember kicsit összehúzza magát a pozitív teher miatt, hogy egy profi énekesnővel kell együtt zenélni. Felmerült, hogy lehet, gyorsan el kéne menni énektanárhoz. De szerencsére Ildikó nem dobott ki a próbateremből” – mesélte Zsolt, majd Balázs Mihály billentyűs nevetve hozzátette: „A saját próbatermünkből.”

A többszörös eMeRTon-díjas énekesnő és A Dal 2020 döntőse az Omega egyik slágerével teszi még maradandóbbá az élő show-t.

A Dal 2021 – március 13-ig szombatonként 19.35-től a Duna Televízió műsorán!

A műsorral kapcsolatos kulisszatitkokért és exkluzív interjúkért érdemes az M2 Petőfi TV-re kapcsolni közvetlenül A Dal 2021 adása után. A Dal Kulisszában 21.50-től az előadók és a zsűri tagjai is reflektálnak a show-ban látottakra, valamint számtalan érdekességgel szolgálnak majd a produkciókról.