Kialakult A Dal 2021 elődöntős mezőnye – Melyik lesz az év magyar slágere?

A dalverseny negyedik válogatójának végére kialakult az elődöntő húszas mezőnye. Szombaton a Duna Televízió showműsorában tíz produkciót láthatnak a nézők 19.35-től. A dalok az elődöntők során már akusztikus változatban hangoznak el. A két elődöntőből négy-négy slágergyanús szerzemény jut tovább a március 13-ai fináléba.

A negyedik válogatóból a zsűri értékelése alapján az eddigi legmagasabb pontszámmal BariLaci Féltelek című dala jutott tovább. Az este során szintén elnyerte a szakma képviselőinek tetszését az Egyetlen szó a Kaukázustól, az Egy vagy velem Radics Gigi előadásában, valamint Süle Zsolt Befúj című szerzeménye. A közönség szavazatainak köszönhetően az elődöntőbe került, ezáltal erősíti a rock vonalat a Down For Whatever Zuhanás című produkciója.

Február 27-én az első elődöntőben az alábbi versenyzők térnek vissza A Dal 2021 színpadára:

BariLaci: Féltelek

Beneath My Skin: Ébredj!

Galda Levente: Eredő

GERENDÁS feat. Dárdai Blanka: Senkié

Mudfield: Nincsen szerencsém

Katona Petra: Viszlát múlt

Kaukázus: Egyetlen szó

Pink&The Panthers: Sodor a szél

Szabó Leslie: Legyen másnak is

Szőke Nikoletta: Új esély

A tíz dalból négy jut tovább a döntőbe. Három a zsűripontok alapján automatikusan kap helyet az élmezőnyben. Egy továbbjutó sorsa ismét az ötödik zsűritag szerepét betöltő közönség kezében lesz, a produkciókat alapdíjas SMS-el lehet támogatni. A szavazás időtartama alatt egy telefonszámról összesen húsz SMS küldhető. A legtöbb szavazatot kapó versenydal csatlakozik a döntősökhöz, ezzel esélyt kapva, hogy az év magyar slágere legyen.

Az élő adás után az előadók és a zsűri tagjai is reflektálnak a show-ban történtekre az M2 Petőfi TV műsorában, A Dal Kulisszában és számtalan érdekességgel szolgáltak a produkciókról. A műsorok 60 napig visszanézhetők a MédiaKlikk oldalán.

A top 40-be jutott valamennyi szerzemény részt vesz az online Akusztik Dalversenyben. A korábbi évekhez hasonlóan a közönség idén is online szavazáson döntheti el, melyik feldolgozás nyerje A Dal 2021 Akusztik fődíját. A versenydalok meghallgathatók a műsor hivatalos online felületén: mediaklikk.hu/adal2021/akusztik, szavazni szintén ezen az oldalon lehet, március 10. éjfélig.

A Dal 2021 – március 13-ig szombatonként 19.35-től a Duna Televízió műsorán.