A közmédia csatornáival a nézők is részesei lehetnek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak (NEK). A közszolgálati csatornák az ünnepre hangolódva számos vallási témájú műsorral készülnek a katolikus világegyház legnagyobb rendezvényét megelőzően is. Szeptember 5-12. között pedig élő közvetítések során számolnak be a legmeghatározóbb eseményekről, a legfennköltebb pillanatokról.
Történelmi jelentőségű és megismételhetetlen műsorfolyamot kínál nézőinek a közmédia, hiszen 1938 után ismét Magyarország ad otthont a NEK-nek. A világesemény egyik alapvető célja, hogy elmélyítse és tudatosítsa a katolikus hívekben, hogy az egyház életének forrása és csúcsa az Eucharisztia. A közszolgálati csatornák amellett, hogy a helyszíneken követik az eseményeket, új műsorokkal, ismeretterjesztő és kulturális tartalmakkal is készülnek, nem csak hívőknek.
A Duna Televízión szeptember 1-jén új, 12 részes napi sorozat indul Őbenne címmel, amely kora délutánonként lesz látható. Ismert személyek – mások mellett Rúzsa Magdi, Gianni Annoni, Szerednyei Béla – elsősorban a hitükről, személyes istenkapcsolatukról vallanak. Szeptember 5-én 8 részes liturgikus sorozat kezdődik. A Misztérium a római katolikus szentmise részeinek, történéseinek mélyebb értelmére világít rá, valamint ezek teológiai, és spirituális mélységeibe is bevezeti a nézőket. Szeptember 6-tól a visszatérő Család-barát és az Almárium a rendezvényhez fűződő témákkal várja a nézőket. Hétköznap esténként a MindenkiNEK című stúdióműsorban összefoglalót láthatnak a nap legfontosabb eseményeiből. A képernyők előtt ülve élőben követhetik a maradandó élményt ígérő hétvégi programokat: a szeptember 5-i ünnepélyes megnyitót és szentmisét 14.50-től, valamint a szeptember 11-i szentmisét és eucharisztikus, gyertyás körmenetet 16.40-től. Szeptember 12-én 7.30-tól Ferenc pápa budapesti látogatását, így az ünnepi zárómisét is végig közvetíti a csatorna. A hétvége eseményei online is követhetők lesznek a Duna Facebook-oldalán.
Az M5 kulturális csatorna is a rendezvény rangjához méltó módon, kiemelten foglalkozik a nagyszabású programmal, annak múltjára való kitekintéssel is igyekszik megmutatni a jelentőségét. Szeptember 5-10. között 16.30-kor az 1938-as kongresszus résztvevőivel készült portréfilmeket mutat be, Jobb jövődnek záloga címmel. Hétfőtől péntekig 19.00-től a Librettó az ünnepség fényében ahhoz kötődő tartalmakat kínál, szó lesz a bibliai témák különböző művészeti ágakban való megjelenéséről, valamint a NEK aktualitásairól. Szeptember 6-án 21.00 órától a Ferenc, a nép pápája című kétrészes életrajzi filmet láthatják a nézők. Az Estéli zsoltárban az esemény ethoszához kapcsolódó versek hangoznak el. A csatorna az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából 52 héten keresztül 52 istenes verssel készült.
A Kossuth Rádió is a vallási és kulturális tartalmakra helyezi a hangsúlyt. Olyan szempontokból közelíti meg a témát, ami mindenki számára értékes tartalommal szolgál. A műsorokban bemutatkoznak a háttérben dolgozó önkéntesek és a NEK-hírnökök is, valamint a tudomány és vallás viszonyában is választ kaphatnak a hallgatók arra a kérdésre, vajon tudományosan lehet-e bizonyítani Isten létét. Szeptember 3-ig hallható a Király a Föld fölött rádiójáték. Szeptember 5-én a Vasárnapi Újságban szó lesz az esztergomi Teológiai Szimpóziumról és interjút hallhatnak Erdő Péter bíborossal. 10.05-kor a Találkozz élőben Jézussal! című portrésorozatban újabb exkluzív beszélgetés hangzik el a NEK egyik meghívott előadójával. A nyitómisét a Kossuth Rádió élőben adja, majd hétfőtől a NEK programjainak helyet adó Hungexpóról jelentkezik. Hétköznaponként 9.00-10.00-ig a Napközben című műsorban Veres András, Szerdahelyi Csongor, Székely János, Sajgó Szabolcs, Fábry Kornél és Böjte Csaba is megosztja gondolatait a hallgatókkal. A Kalendárium a NEK rangos kulturális programjait dolgozza fel. Szeptember 11-én az Országjáró stábja 10.00-12.00-ig a Margitszigeti Családi Napról számol be, majd 16.30-tól a szentmiséről, valamint a Kossuth térről a Hősök teréig tartó eucharisztikus, gyertyás körmenetről tudósít a csatorna. A műsorfolyamban a fő eseményeken túl felidézi az 1938-as kongresszus történéseit, összekötve a múltat és a jelent. Szeptember 12-e Ferenc pápa látogatásának jegyében telik, 11.30-tól a pápai szentmisét élőben közvetíti a rádió.
A világeseménnyel és vallással kapcsolatos adások visszanézhetők a Bizony, Isten! YouTube-csatornán.
Tartson a közmédia csatornáival az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson!