A Jónak lenni jó! kampányához kapcsolódóan rendkívül mély és érzelmes riportokon keresztül ismerhetjük meg azoknak a családoknak az életét, akiket közvetlenül érintett a koronavírus-járvány. A Duna Televízió és a Duna World Embermesék című riportsorozatának első részében egy megtört szívű édesanya és gyermeke vallottak arról, hogyan tudták feldolgozni szerettük elvesztését. A kétségbeesésből, a mélypontról úgy tudtak felállni, hogy volt segítségük.
Az Embermesékből olyan családokat, gyerekeket ismerhetünk meg, akik árván, vagy félárván maradtak a koronavírus-járvány miatt és akiket a Regőczi Alapítvány támogat. A riportsorozatban komoly nehézségekkel küzdők beszélnek megrázó életeseményeikről.
„Mindenkinek, aki ugyanezen a sorson osztozik, azt mondom, nem vagytok egyedül” – ezt üzente az Embermeséken keresztül a félárván maradt 17 éves Pálosi Ádám Ervin, aki édesapját vesztette el a koronavírus miatt. Ádám utolsó emléke az apukájáról, hogy elviszi a mentő. Az életerős férfi nem sokkal azelőtt még feleségét ápolta, aki szintén elkapta a betegséget. Napok alatt romlott állapota, kórházba került és elhunyt. Vége lett a 27 éves szerelemnek, összetört a tökéletes élet, a család elvesztette az erőt és magabiztosságot nyújtó támaszát.
Volt azonban kiút számukra, amelyről az édesanya, Pálosiné Borbás Anikó így mesélt. „Úgy tudtunk felállni a mélypontról, hogy volt kibe kapaszkodni. Tudtunk bízni a Jóistenben, hogy megtart minket, a túléléshez pedig az alapítvány adott erőt. Munkájuk nagy kincs mindannyiunk számára, mert azt érezzük, van egy biztos pont, amely támaszt nyújt a hátramaradottaknak”.
Történetük részleteit IDE kattintva lehet megismerni.
A riportsorozat egyes részeit a Duna Televízión 17 órától, a Duna Worldön pedig az esti műsorfolyamban láthatják a nézők. A karitatív kampányról minden információ megtalálható a Jónak lenni jó! weboldalán, a mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon!