2021-ben is megválasztotta az Év Szavát a közmédia

A család kifejezést választotta idén az Év szavának a közmédia. Az anyanyelvi kultúra ápolására létrehozott Montágh Testület indoklása szerint az összetartozást kifejező szó jelentése túlmutat szülők és gyermekeik együttélésén: örömforrás és védőbástya, amely generációkon át ad biztos alapot az emberek közösségének.

A Montágh Testület az Év szavának megválasztásával arra törekszik, hogy – bár a magyar nyelv gazdag szókincsével rendkívül árnyaltan fejezhetjük ki gondolatainkat – minden évben kijelölje azt az egy szót, amely leginkább összefoglalja, kifejezi az adott évet.

„A 2021-es évben mutatkozott meg igazán a család fontossága, ereje. A család társadalmi együttélésünk alapja, a keresztény kultúra elválaszthatatlan része, érzelmi és szellemi közösség. A család kötelekében tud megmutatkozni az igazi összetartozás, hiszen a családtagok mindig bizalommal támaszkodhatnak egymásra. A hétköznapok kihívásaival szemben is a család jelenti az utolsó védőbástyát: sodorjon bármerre az élet, a család bennünk és velünk marad” – hangsúlyozta Vadász Ágnes, a Montágh Testület elnöke.

A Montágh Testület a közmédia tanácsadó, véleményező, javaslattevő és ellenőrző testülete; kiemelt feladata a kulturális értékőrzés, értékteremtés támogatása, különös hangsúlyt fektetve az anyanyelvi, illetve viselkedéskultúra ápolására. Az Év Szavát 2020-tól minden év decemberében hirdeti ki a közmédia a Montágh Testület tagjainak szavazata alapján.