Kölcsey Himnuszával indul a megújuló Duna saját gyártású sorozata

A Duna tartalmi és vizuális megújulásával egy időben indul a csatorna új saját gyártású sorozata is január 22-én. Az Álmok álmodói híres magyarokat mutat be, úgy ahogy még nem láthattuk őket. A magyar kultúra napjához kötődően az első részben Kölcsey Ferenc szerepel.

A magyar kultúra napja hazánk egyik jeles eseménye, amelyet 1989 óta ünneplünk január 22-én. Ez egy olyan alkalom is, mikor nagyobb figyelmet fordítunk nemzeti emlékeink, hagyományaink ápolására. Szimbolikus jelentősége van annak, hogy a nemzet televíziója e napon újul meg, hiszen a Duna évtizedek óta hiánypótló szerepet vállal a magyarságot összekötő kulturális értékek gyarapításában.

Január 22-től 21. századi vizuális képi világgal, új műsorvezetőkkel és megújult napi tartalmakkal várja nézőit a Duna, köztük egy izgalmas sorozattal, amely varázslatos, eddig nem ismert történeteket mesél el legendás magyarokról különleges módon. Ez az Álmok álmodói című saját gyártású sorozat, amely öt percben olyan magyarokkal foglalkozik, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az elmúlt évszázadokban. A Duna új tartalmait erősítő sorozat részeiben példamutató sorsokat ismerhetnek meg a nézők. A kisfilmekben személyes szálakon keresztül és szakértők segítségével mutatják be a magyar géniuszokat, találmányaikat, felfedezéseiket, alkotásaikat, a korszakot, amelyben éltek. A műsorban megszólalnak olyan személyek is, akik a jelenre gyakorolt hatásukat is kiemelik.

Az első részt január 22-én 19:40-től láthatják, amelynek középpontjában Kölcsey Ferenc áll, hiszen a magyar kultúra napja a Himnusz befejezésének dátumára hivatott emlékezni. A folytatásban a nézők megismerhetik többek között Jedlik Ányost, Cseh Tamást, Jávor Pált, Hajós Alfrédot, Molnár Ferencet, Galamb Józsefet, Grosics Gyulát, Béres Józsefet vagy Bessenyei Ferencet. Megtudhatják Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül, Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író és vajon cukrász volt-e Dobos C. József. Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ a sorozat, amelynek további részeit hétköznap 18:45-től láthatják a Duna nézői.

Álmok álmodói – első rész január 22-én 19:40-től, folytatás minden hétköznap 18:45-től a Dunán!