Legrangosabb díjait adta át a közmédia

A példaértékű munka és a közszolgálatért végzett tevékenység elismeréseként, december 8-án tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat.

A nagy múltú Duna-díjat, amelyet a kiemelkedő szakmai munkáért és a közösségért végzett tevékenységért ítél oda a kuratórium, idén Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója vehette át. A rangos elismerést Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója adta át, aki hangsúlyozta, hogy a díjakkal nem csak a szakmai nagyságot ismerjük el, egyben köszönetet mondunk a példaértékű munkáért, a hivatástudatért és a közösségformáló erőért. „Minden korban szükség van azokra, akik kimagasló szakmai tevékenységükön túl szellemiségükkel is formálják a környezetüket, és ezáltal maradandót alkotnak” – tette hozzá az MTVA vezérigazgatója.

Karinthy-gyűrűSzombathy Gyula Kossuth-díjas színművésznek, érdemes és kiváló művésznek ítélte oda a kuratórium. A szórakoztató műsorokban nyújtott kiemelkedő előadói tevékenységért járó kitüntetést 1975 óta a humor legkiválóbb képviselői kapják. A díjat Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója adta át. Köszöntőjében kiemelte: „Szombathy Gyula pályája a klasszikus színészmesterség iskolapéldája: nem a manapság oly gyakori talmi csillogással, hanem több évtizedes alázatos munkával vált az ország egyik legismertebb színművészévé és a kabarét szerető közönség kedvencévé.”

Sára-Csoóri Életműdíjat Kudlik Júlia televíziós műsorvezető, bemondó kapta. Az elismeréssel a magyar televíziózás olyan kiválósága előtt tisztelegnek, aki példaképként állhat a ma műsorkészítői előtt.

Az ismeretterjesztésért járó Tőkéczki László-díjat Takaró Mihály József Attila-díjas író, irodalomtörténész vette át. A díjjal a Széchenyi-díjas történész, a Duna Televízió alapító kurátora előtt tisztelegnek.

A Herczeg Ferenc-díjat a nyáron Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója kapta. Az elismeréssel a kiváló magyar író, újságíró, az Új Idők irodalmi hetilap főszerkesztője, a Petőfi Társaság elnöke előtt tiszteleg az alapító.

A Magyar Rádió egykori zenei igazgatójának, a Zeneakadémia hajdani főigazgatójának,  zeneszerzőnek, karmesternek, zongoraművésznek emlékére alapított Dohnányi Ernő-díj kitüntetettje Czigány György Erkel Ferenc-, Liszt Ferenc- és József Attila-díjas író, költő, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető, érdemes művész lett.

Wacha Imre-díjban részesült Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színművész, szinkronszínész, érdemes művész, a Duna műsorvezetője, a Montágh Testület tagja. A szép és helyes magyar nyelvhasználatért járó elismerés a több mint 50 évig a rádiós és televíziós munkatársakat oktató beszédtanárnak állít emléket.

A magyar nemzeti hírügynökség alapítója, az MTI kiemelkedő szerkesztője és parlamenti tudósítója előtt tisztelgő Egyesy Géza-díjat Kertész Róbert, az MTI londoni tudósítója kapta, aki egy későbbi időpontban veszi át személyesen az elismerést.

A kuratórium egy új díjat is alapított, az MTVA tavaly elhunyt hírigazgató-helyettese emlékére: a Gyukity István-díj elismerést Demény Dóra, az MTI parlamenti szerkesztőségének vezetője vehette át.

sportújságírók díjának, a közmédia életműdíjas főmunkatársának, legendás sportriporterének emléket állító Knézy Jenő-díjnak a kitüntetettje 2022-ben Petrovics-Mérei Andrea, az M4 Sport műsorvezetője lett.

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott: „mindannyiunk életében fontos, hogy egy pillanatra megállva kitüntető figyelemmel forduljunk azok felé, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak az élet bármely területén, különösen igaz ez a média esetében. A nézők, hallgatók olvasók figyelme mellett a kollégák elismerése legalább olyan fontos, ezért is jeles nap a mai” – mondta Altorjai Anita, hozzátéve, hogy „a mai díjazottak kiváló újságírók, televíziós és rádiós alkotók, akikre büszkék vagyunk: értéket őriznek és teremtenek, kiválóan szolgálják közösségünket.”

A gála 2022. december 22-én csütörtökön 21 órakor illetve 23-án pénteken 23 órakor látható az M5 kulturális csatornán.