A zene szeretete és a közös szakmai kihívások kötik össze azokat a kiskamaszokat, akik a Magyar Rádió Gyermekkórusának tagjaiként hamarosan egy rendhagyó sorozaton keresztül engednek bepillantást az életükbe. A fiatalok videonaplót készítenek, amelyben nyolc epizódon át mutatják meg a nézőknek a kórus- és zenekari próbákat, egy-egy új mű elsajátításának folyamatát, vagy éppen a vidéki turnék varázsát. Fokozatosan barátság alakul ki közöttük, a széria végére pedig egy új tag is csatlakozik hozzájuk, akinek csak nemrég fedezték fel az énektehetségét.
A rendhagyó sorozat jelentőségéről az M2 Gyerekcsatorna csatornaigazgatója, Vass Éva így fogalmazott: „Egy olyan erős közösséghez tartozni, mint amilyen a Magyar Rádió Gyermekkórusa, megtartó erőt és örömforrást jelent. A kórustagok egy erős és érzékeny közösség tagjaivá válnak, ami a lehetőségek tárháza. A próbákon közösen megélt kalandok, kihívások és sikerek fejlesztik a szociális készségeket. A közös éneklésből és alkotói energiákból barátságok szövődnek, a gyerekek egymásból és az őket támogató pedagógusokból inspirálódnak. A Gyermekkórus a kreatív munka és sok nevetés színhelye, ahol a gyerekek törődnek egymással.”
A Gyermekkórus vezető karnagya, Dinyés Soma is központi szerepet kap a sorozatban, amelynek jelentőségét abban látja, hogy hatására a gyermekek kedvet kaphatnak a kórusénekléshez, ezzel pedig egy összetartó, értékteremtő közösség tagjaivá válhatnak.
„Ez a sorozat olyan módon mutatja be a Magyar Rádió Gyermekkórusának életét, ahogyan azt külső szemlélő még nem láthatta. Meggyőződésem, ha minden énekelni szerető gyermek tisztában lenne azzal, mit jelent a Magyar Rádió Gyermekkórusa tagjának lenni, egy percig sem habozna, hogy felvételizzen. Az éneklés szeretetének, az ebbe fektetett munka gyümölcsének örömét itt lehet a leginkább megtapasztalni. A közös – akár zenei, akár személyes – pozitív élmények személyiségformáló ereje egy egész életen át fejti ki »felhajtóerejét«. Ennek bemutatására született ez a hiánypótló műsor, amely minden ifjúságot foglalkoztató zenei aktivitást előremozdít.”
A Magyar Rádió Művészeti Együttesei tagjaként működő Magyar Rádió Gyermekkórusát 1955-ben alapította Botka Valéria és Csányi László. A Bartók–Pásztory- és Príma díjas együttes hosszú évek óta a magyar és külföldi zenei élet elismert gyermekkara. Rendszeres résztvevője a hazai és európai zenei fesztiváloknak, számos rádió- és televíziófelvétel készült velük itthon és külföldön egyaránt. Európa szinte összes országába kaptak már koncertmeghívást, de turnéztak az Amerikai Egyesült Államokban és Japánban, valamint jártak Dél-Koreában és Kínában is.
Irány a színpad! – a Magyar Rádió Gyermekkórusának mindennapjaiba enged betekintést az M2 Gyerekcsatorna új sorozata, premier május 3-án 18:10-től.