Ki nyer ma? – Újraindul az ikonikus játéksorozat

Május 30-án ismét felcsendül az ismert szignál: a Bartók Rádió Muzsikáló reggel című műsorában visszatér a Ki nyer ma? – Játék és muzsika tíz percben. A legendás komolyzenei vetélkedő – eredeti szándékát megőrizve – a játékos edukációt szolgálja.

Sokaknak gyermek- vagy felnőttkori emlékeket idéz a Ki nyer ma?,Kossuth Rádió 1969 és 2007 között napi komolyzenei vetélkedője. Az adásokat először a Hungária Kávéházból, majd később az Astoria Szálló halljából sugározták. Az akkoriban a Déli Krónika után jelentkező műsorban összesen 9725 alkalommal csendült fel a Tamássy Zdenkó Erkel Ferenc-díjas zeneszerző komponálta szignál. A Czigány György ötlete alapján létrejött, és elsősorban az ő nevéhez köthető műsorban az évtizedek során számos híresség vállalta a játékvezető szerepet, köztük Antal Imre, Zsoldos Péter, vagy a Bartók Rádióban jelenleg is szerkesztő-műsorvezetőként dolgozó Némethy Attila. Ki nyer ma?  rádiós vetélkedő most 16 év után a Bartók Rádióban születik újjá.

Devich Márton csatornaigazgató úgy fogalmazott: nagy izgalommal várják a műsor újjászületését. Mint mondta, az egyik legfontosabb szempont, hogy többen is be tudjanak kapcsolódni, ezért telefonos játék lesz. „Személyesen is örömmel tölt el a Ki nyer ma? feltámasztása, hiszen kamaszként nevelőapámmal, Zsoldos Péterrel olykor magam is átélhettem ennek a zenés vetélkedőnek a varázsát, hangulatát az Astoria Szálló halljában. Emlékszem, tömve volt a terem, és csak remélni tudom, hogy most is sok hallgató vállalkozik a játékra” – tette hozzá Devich Márton.

A vetélkedő izgalmas kihívás a műsor fiatal, zeneileg magasan képzett házigazdáinak. Játékvezetőként Ifj. Bazsinka József és Bolla Milán segíti majd hétről-hétre a játékosokat: három rövid kérdés elhangzása után csendülnek fel a rövid zenerészletek, majd a válaszadás következik. A játékban az nyer, aki három helyes választ ad a kérdésekre; ha egy kérdésre nem tudja a választ, akkor választ adhat a  negyedik pótkérdésre. A közmédia klasszikus zenei csatornájának célja, hogy a Ki nyer ma? tudásra épülő játék legyen, a nyereményekkel pedig a legnagyobb magyar koncerttermekbe vigyék el a játékosokat, és átadhassák a klasszikus zene élményét.

Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben – Kvízjáték értékes nyereményekkel a 8 órai hírek után május 30-tól a Muzsikáló reggelben.

A műsor újrahallgatható a Médiaklikken, ahol 60 napig elérhetők a Muzsikáló reggel korábbi adásai is.