Az idén 110 éves magyar animáció tiszteletére hazai rajzfilmek dalaiból válogat a Duna dalversenye. A szombati adás extra produkciójaként elhangzó zenei összeállítást Magyarország első számú jazz acapella együttese, a Jazzation adja elő.
A hazai animációs filmek 110 éve szórakoztatják a nézőket, az emlékévhez kapcsolódva A Dal 2024 első elődöntőjében hazánk világszerte ismert jazz acapella együttese, a Jazzation kultikus magyar rajzfilmek fülbemászó dallamaiból összeállított zenei válogatással készül. Az együttest öt kivételes énekes alkotja, köztük Kanizsa Gina. A mainstream jazz nagyasszonya visszatérő fellépője a showműsornak. A Dal 2017-ben ismerhette meg az ország, a dalválasztó felfedezettje volt, szólistaként a döntőig juttatta a Fall Like Rain-t.
Az idei dalverseny újításaként a produkciók az eredetitől eltérő műfajban mutatkoznak be az elődöntőben. A március 9-i adásban tíz versenydal küzd a döntőbe jutásért. Bradics Jácint Miért félnék álmodni című dala rockosan, a HERE WE ARE Együtt egyedül produkciója balladaként, a Jazztelen Kezeket fel című dala folk változatban hangzik el. A Junkies Királyi többes produkciója swing, Kocsis Tibor Egy életen át című dala rockabilly stílusban tér vissza. László Evelin Legényes című dala rock műfajban, a Liana A háztetők felett produkciója bluesként, a Magidom Esendő halandó dala világzeneként bizonyíthat. A Quack Sosem elég című dala punk verzióban, a Sugarloaf Nászindulója népzeneként versenyez.
Az átdolgozásokban a hazai könnyűzene sztárelőadói segítik a versenyzőket:
Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekese,
Csikány Tamás Fácán, a Mystery Gang dobosa,
Fekete-Kovács Kornél, jazz-zenész, trombitaművész, a Modern Art Orchestra vezetője,
Madarász Gábor Madi, A Dal session zenekarának gitárosa,
Mező Misi, a Magna Cum Laude énekese,
Nagy Feró, Kossuth-díjas énekes, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere,
Oláh József, a Parno Graszt alapító-dalszerzője,
Pély Barna, Artisjus-díjas zenész,
Sárik Péter, Erkel Ferenc-díjas jazz-zongoraművész, a Petőfi Zenei Díj 2023 év hangszeres előadója,
Szarka Tamás, Kossuth-díjas énekes, a Ghymes együttes alapítója
Az első és a második elődöntőből 5-5 produkció folytathatja a versenyt. A válogató adásokhoz képest változás, hogy a Szandi, Németh Alajos Lojzi, Ferenczi György és Egri Péter alkotta zsűri a pontszámok alapján négy, a közönség a szavazataival egy dalt juttathat tovább. A nézők arra a hat dalra küldhetnek SMS-t, amelyek nem jutottak be a négy közé, és a legtöbb voksot kapó kerül a döntő mezőnyébe. A fináléban a versenydalok a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében hangoznak el.
A dalválasztó tétje minden eddiginél nagyobb. A győztes dal előadója lemezkészítési lehetőséget nyer a berlini Hansa Studios-ban. Korábban olyan világsztárok rögzítették itt albumaikat, mint a U2, az R.E.M., a Depeche Mode vagy Iggy Pop.
A Dal 2024 – első elődöntő szombaton 19:35-től a Dunán és a Petőfi Rádióban, ismétlés vasárnap a Duna World csatornán 10:30-tól.