Korszakváltás a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinél

Új otthona lett a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek (MRME). Szeptember 30-án ünnepélyes keretek között adták át Budapesten, a Jókai utca 4. szám alatt található felújított épületet. A Dohnányi Ernő Zenei Központ nevet viselő intézményben folytatja a munkáját és próbál ezentúl a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Magyar Rádió Énekkara, emellett a zenei központ professzionális zenekari és énekkari, valamint kamarazenei stúdiófelvételekre ad lehetőséget, valamint mostantól hangversenyekkel várja a nagyérdeműt. Az MRME októbertől új vezető irányítása alatt dolgozik.

Több szempontból is új korszak köszöntött be a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek az életében. A zene világnapját megelőző napon, szeptember 30-án foglalta el a modern kor színvonalának megfelelő új otthonát az MRME Budapest belvárosában, a VI. kerületi Jókai utcában. A Dohnányi Ernő Zenei Központ új lendületet és lehetőségeket teremt a művészi munkához, stúdiófelvételek készítéséhez.

„Egy olyan korszak végére értünk, amelynek eredményeképpen mától modern próbateremben, egyben hangversenystúdióban készülhetnek majd a felvételek és élvezheti a muzsikát a közönségemelte ki Papp Dániel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a megnyitón. Bejelentette: a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek zeneigazgatója és ügyvezető igazgatója október 1-jétől Káli Gábor karmester lett.

Az elmúlt négy év eredményes munkájáról, az új bázis építéséről és lehetőségeiről Devich Márton, az MRME leköszönő ügyvezető igazgatója adott tájékoztatást az ünnepélyes átadón.

A Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületéből elköltözni kényszerülő nagy múltú együttesek új otthonát nem volt könnyű feladat megtalálni, számos épületet megvizsgáltak, míg végül az Operaház megüresedett egykori próbatermei adtak lehetőséget az új bázis kiépítésére.  A Pollák Manó által tervezett épületet – amelyet eredetileg a Kereskedelmi Utazók Egyesülete székházának terveztek – átépítették. A LATEREX Építő Zrt. közreműködésével alakították ki a Magyar Rádió Művészeti Együttesei számára a próbatermekként is funkcionáló stúdiókat, hangszigetelt gyakorlókat, raktárakat, valamint a menedzsment irodáit. Az irodák a külön megvásárolt és átalakított, a próbatermi szinttel összenyitott első emeleti részen  kaptak helyet. A Sapszon Ferencről  elnevezett énekkari terem és a nagyobb szimfonikus zenekart, előadói apparátust befogadni képes Nagyterem mellett számos gyakorló vagy szólamterem és több – köztük klimatizált – hangszerraktár áll az együttesek rendelkezésére, valamint, kiszolgáló és szociális helyiségek. A Nagyterem tetejére – a társasház belső udvarára – került a gépészet jelentős része, ide extenzív zöldtetőt alakítottak ki.

A kivitelező 2023. augusztusában vehette át a magasföldszinten 850 négyzetméteren, a félemeleten 150, a lapostetőn pedig 450 négyzetméteren a munkaterületet. A munkálatokat bő egy év alatt fejezték be. Az új bázist a zenekar alapítójáról, Dohnányi Ernőről nevezték el, méltó emléket állítva a zongoraművész-zeneszerzőnek, az MRME egykori alapítójának. „Az MRME a rádiózenekar múltjából és a legnemesebb értelemben vett közszolgálati szerepből kiindulva fogalmazza meg művészi programját, így a Magyar Rádió Művészeti Együttesei éllovas szerepet vállalnak a jelenkor komolyzenei életében. A rádiózás és a kiemelkedő színvonalú muzsikálás egymásra találásában döntő szerepet játszott Dohnányi Ernő szellemiségét viszik tovább az együttesek, ahogy tettük ezt az elmúlt négy évben is” összegezte az eredményeket Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója és az MRME leköszönő ügyvezető igazgatója.

Az MRME többszörösen is jubilál: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara tavaly ünnepelte a 80. születésnapját, 2025-ben a Magyar Rádió Gyermekkórusa lesz 70 éves. A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek elnök-karmestere Vásáry Tamás, zeneigazgatója és ügyvezető igazgatója Káli Gábor, vezető karmestere Riccardo Frizza,  állandó karmestere pedig Kovács János.

A Dohnányi Ernő Zenei Központ átadásának alkalmából az M5 kulturális csatorna ikonikus koncerteket tűz műsorára. Szeptember 30-án az MR Szimfonik sorozatban Kovács János és a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek koncertje látható.

Az MRME koncertjeiről továbbra is a radiomusic.hu honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők. A honlapon a teljes 2024/25-ös évad programfüzete is megtekinthető. A Dohnányi Ernő Zenei Központ látogatható hangversenyeiről szintén az MRME honlapján, valamint a Médiaklikk/Bartók Rádió oldalon találnak információkat.