Újra az év magyarnótáját keresi a Dankó Rádió

A Dankó Rádió, a magyar zene rádiója, a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is hallgatói segítségével keresi „Az év magyarnótáját”, 2024 kedvenc dalát. A nótaműfajban egyedülálló kezdeményezéshez az előző évben sokezren csatlakoztak.

2023-ban a szavazatok összesítése alapján „Az év magyarnótája” címet az Akácos út kapta. A legjobb öt dal közé bekerült még A vén cigány, a Halljátok, cigányok, a Hogyha ír majd édesanyám és a Nagy a feje, búsuljon a ló című nóta is.„Kárpát-medencei közös kincsünk a magyar dal, amely egyedülálló gazdagságban a legkülönbözőbb műfajokban szólal meg. Közülük a magyarnóta a mai napig a legnépszerűbb, százezrek ismerik, éneklik, hallgatják, szeretik. A Dankó Rádió, a magyar zene rádiója arra vállalkozik, hogy hallgatói segítségével válassza ki „Az Év Magyarnótáját”, 2024 kedvenc dalát. A szavazást két szakaszban bonyolítjuk le, amelyek során egy-egy szavazatot lehet leadni.” – mondta el Eredics Gábor, a Dankó Rádió csatornaigazgatója kezdeményezésük fontosságáról és a voksolás menetéről.

Idén az első körös szavazás szeptember 30-án kezdődik. Szavazni bármelyik magyarnótára lehet a hirado.hu, a médiaklikk.hu felületén, e-mailben a dankoradio@mtva.hu címen, SMS-ben a 0630/555-5530-as számon vagy akár levélben is a 1037 Budapest, Kunigunda útja 64. címre küldött, a Dankó Rádió szerkesztőségének címzett levélben. A magyar zene rádiója október 11-én 17:45-ig várja a szavazatokat. Ezek alapján 30 nóta juthat tovább a második körös szavazásba. A szavazók között értékes nyereményeket sorsolnak ki: számos Dankó Rádió ajándékcsomag mellett a nyertesek részt vehetnek december elején, az idei Dankó Gálán. A fődíj egy 250.000 forint értékű belföldi szállodai utalvány.

További részletekekért hallgassák a Dankó Rádió műsorait vagy látogassanak el a Dankó médiaklikk  és Facebook oldalára, ahol szeptember 30-tól minden szükséges információt megtalálnak a szavazás részleteiről.

A Dankó Rádió a magyar zene rádiója.