Gubik Petra zenés showműsor zsűritagjaként tér vissza a képernyőre

Gubik Petrával válik teljessé A Dal 2025 zsűrije. A sokoldalú előadóművész a Család-barát vendégeként árulta el, hogy csatlakozik Szandihoz, Ferenczi Györgyhöz és Németh Alajos Lojzihoz a február 15-től szombatonként a Dunán látható dalválasztóban. A 32 vadonatúj magyar dalt felvonultató show házigazdái ismét Rókusfalvy Lili és Fodor Imre lesznek.

Rendhagyó módon, a Duna showműsorainak házigazdái vezették a hétfői Család-barátot. Rókusfalvy Lilit és Fodor Imrét február 15-től A Dal színpadán is együtt láthatják a nézők. A dalverseny legújabb évadának műsorvezetőihez a show új ítésze érkezett: Gubik Petra először lesz televíziós show zsűritagja. A Petőfi Zenei Díjas és Junior Prima díjas előadóművész többször szerepelt már a nemzeti dalválasztóban, 2022-ben az Ez van, ez című dalával versenyzett, amelynek szövegírója is volt, tavaly pedig extra produkcióban lépett fel Fehérvári Gábor Alfréd „Freddie”-vel.

A 2024-ben a Petőfi Zenei Díj „Az év női előadójának” választott zsűritag korábbi versenyzőként tisztában van azzal, milyen az élő show színpadán állni, és abban a pár percben a lehető legtöbbet nyújtani. A zenészeket személyes tapasztalatával szeretné segíteni, emellett az előadásmódhoz is számíthatnak szakmai tippekre a színművésztől.

A Dal 2025 ítésze hangsúlyozta: hatalmas döntés áll a jelentkezők mögött, és nagy bátorság az előadók részéről egy élő televíziós show színpadán bemutatni a saját dalukat az országnak, hiszen ezzel a lelküket kínálják tálcán.

A dalverseny 32-es mezőnyét több száz pályaműből válogatták ki. Gubik Petra elmondta, hogy mind a formációk, mind a műfajok tekintetében sokszínű évadra számíthatnak a nézők, hiszen vannak szóló, duett, valami zenekari produkciók és a stílusok nagy találkozása várható.

Az élő showműsorba jutott dalok három fordulóban bizonyíthatnak. A verseny tétje a „Magyarország dala 2025” cím, a győztes emellett lemezt és klipet készíthet. A válogatókban 8-8 dal mutatkozhat be és tehet szert országos ismertségre. A második fordulóban, vagyis az elődöntőben új, a zsűri által kijelölt stílusban térnek vissza a dalok, az áthangszerelésben hazánk könnyűzenei kiválóságai segítik az előadókat. A döntőben egyedülálló lehetőség vár a finalistákra, a produkciókat a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséri.

A Dal 2025 mezőnye:

Arany Timi feat. Benedekfi István – Száz szó

Asphalt Horsemen – Mesél a szél

B. Nagy Réka – Évszakok

Beretka Ádám – Lopott éjszakák

Bihal Roland – Nem felejtem

Borbély Richárd – Nagyapám

Budai Krisztofer – Délibáb

Burcsányi Ádám – KOLETT

Czigány Judit – Üvöltenék

Dankó Tünde – Rózsaszín

FankaDeli – Ahogy telik az idő

Fehér Kármen – Gyáva oroszlán

Fehér Zoli – Főnix

Felvidéki Jazz Land – Kicsikém

Gypo Circus X Szirota Jennifer – Szél úgy beszél…

HERE WE ARE – Őrzöm az álmod

Iceboyz – SZERELEMÁNIA

IVON – Mondd, milyen érzés?

Juhos Zsófi – Mindenem

KOLOS – Szeress azért aki én vagyok

Kuna Vali és a HungaroSwing – Nincs másik út

NO SUGAR – Boldog leszek

Pal-Balaz Karmen, OliverFromEarth – Álmok

PINKERS – KFK

Ragazzi Razzi – Rakétakölyök

RAUL – Ciao! Ciao!

Somorjai Ilona – Nem fáj

STORYUM – Monoton

Szabó Ádám – Örök hűség

Szimplán duó – Madaram

Z!ENEMi – Kettesben önmagammal

Zabos Regina és Káté – Mást ölelj

 

A Dal 2025 – február 15-től 19:35-kor a Dunán.