Magyarország történelmi lehetőséget kapott az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként tavaly. Hogyan alakítottuk Európa jövőjét? Milyen gazdasági és politikai áttörések fűződnek a magyar elnökséghez? Az elsőként a Duna Worldön március 28-án 19:30-kor látható HU24EU című dokumentumfilm választ ad ezekre a kérdésekre, testközelből bemutatva az elnökség legfontosabb tapasztalatait és eredményeit, valamint a folyamatok mögött álló kulcsembereket is. Az összeállításban – mások mellett – megszólalnak vezető politikusok, uniós diplomaták, biztonsági szakértők, akik történelmünk rendkívüli fejezetében formálták az eseményeket. Az exkluzív beszámolók, látványos felvételek és hiteles elemzések révén most először pillanthatnak be az állampolgárok a magyar elnökség kulisszatitkaiba.
A film ezek mellett kitér azokra a meghatározó kezdeményezésekre is, amelyek által Magyarország fontos feladatot vállalt az európai versenyképesség erősítésében, a gazdasági növekedés előmozdításában és a fenntarthatóság terén elért eredményekben. Betekintést nyerhetnek a döntéshozatali folyamatokba, amelyeknek köszönhetően az Európai Unió egy biztonságosabb jövő felé halad. Megismerhetik hazánk szerepvállalását egy több milliárd eurós energiaprogram kidolgozásában, valamint a digitális átállás gyorsításában, amely milliók életét könnyítheti meg.
HU24EU – a dokumentumfilm premierje március 28-án 19:30-kor a Duna Worldön, ismétlésben március 29-én 11:30-kor.