Romantika, bonyodalmak és humor – Szórakoztató sorozatok hétvégente a Duna Worldön

A nyári estékre kínál könnyed kikapcsolódást június 21-től hétvégente a Duna World. A csatorna a Csak színház és más semmi, valamint az Egynyári kaland humoros, romantikus fordulataival várja a nézőket, olyan színészekkel, mint a Semmelweis főszerepét alakító Vécsei H. Miklós, vagy a Tündérkertből ismert Dobos Evelin.

Június 21-től hétvégente késő este a könnyed szórakozásé a főszerep a Duna Worldön. A csatorna egymás után várja nézőit a Csak színház és más semmi, valamint az Egynyári kaland című sorozatok epizódjaival.

A Csak színház és más semmi 2015-ös szórakoztató magyar vígjátéksorozat a színházi világ kulisszái mögé enged bepillantást sok humorral, csipetnyi drámával és sok emberi esendőséggel fűszerezve. A történet középpontjában egy színházi társulat áll, amelyben a szakmai és magánéleti konfliktusok gyakran keverednek, és nem mindig egyértelmű, hol ér véget a szerep, és hol kezdődik az igazi élet. A történet a híres díva (Schell Judit) és rendező férje (Csányi Sándor) magánéleti válsága körül bonyolódik, amelynek egy színházi bemutató ad keretet az olvasópróbától a premierig.

A romantikát, rivalizálást és a színházi szakma sajátos hangulatát izgalmasan ötvöző sorozat után egy hasonlóan könnyed és szórakoztató széria következik: az Egynyári kaland. A 2014-es magyar tévéfilmsorozat Balatonfüreden játszódik, ahol egy felejthetetlen nyarat tölt el együtt egy csapat fiatal. A sorozat középpontjában a nyári munkák, első szerelmek, barátságok és kisebb-nagyobb konfliktusok állnak. A szereplők között olyan, az elmúlt években világszínvonalú produkciókban is bizonyító színészekkel találkozhatnak, mint a Tündérkert című történelmi thriller egyik központi női karakterét, Palocsai Annát megformáló Dobos Evelin, vagy a Semmelweis Ignác életét feldolgozó, 2023-ban bemutatott, több rangos díjjal elismert azonos című film főszereplője, Vécsei H. Miklós.

Csak színház és más semmi és Egynyári kaland – június 21-től hétvégente késő este a Duna World csatornán.