A Dankó Rádió tematikus hétvégéjén nemcsak az EDDA Művek legismertebb dalai csendülnek fel, hanem különleges felvételek is. Noha az énekes elsősorban rockdalairól ismert, pályafutása alatt tett kitérőt a könnyedebb műfaj felé is. A magyarnóták szeretetét édesanyjától hozza. Az elmúlt évtizedekben hallhatta tőle a közönség a – a többi között – A vén cigány, a Van egy szőke asszony és a Nótás kedvű volt az apám című dalokat is.
Exkluzív interjúbejátszókban Pataky Attila is megszólal. Az énekes beszél majd a dalaik születéséről, a hivatásához fűződő szolgálat öröméről, az élet szeretetéről és saját filozófiájáról is. Egy korábbi interjúban úgy fogalmazott: családja és az egész emberiségbe vetett hite ad erőt ahhoz, hogy a zeneipar kihívásokkal teli világában átörökíthesse üzeneteit dalaival.
„Ránézek a feleségemre, a két fiamra, a gyönyörű unokámra, Lilikére, és ott van a világ, a minden, karnyújtási távolságra. A legkevesebb, hogy értük mindent megteszek. Mindenki tegye meg a tőle telhető legtöbbet azért, hogy lehessünk. Az életet soha nem lehet legyőzni” – hangsúlyozta a Petőfi Zenei Díj Életműdíjával 2026-ban elismert előadóművész.
A 10. Petőfi Zenei Díj Életmű Gála február 7-én 19:40-kor látható a Dunán.